Arcok – szerepek – ének

Fotó: Rostyslav Savchyn / Unsplash

Ének nyüzsögnek bennem. Mondhatnám, hogy Egy vagyok, de rendre előbukkannak a figyelmet követelő énrészeim. Meghajolnak, bemutatkoznak, szót kérnek. Vagy csak egymást fellökve előrenyomulnak.

A közértben lehet, hogy nem hagyom őket kibontakozni, érvényesülni. Ilyenkor szomorúan, olykor duzzogva leülnek a sarokba.

Van egy hely, ahol nemhogy előjöhetnek, de terített asztal, teljes elfogadás várja őket.

Ez a hely a színpad. A Watson coaching színpada.

Ahol mások által megelevenedve, arcot kapva együtt lehetünk, beszélhetünk egymással. Szétszedődhetünk és összerakódhatunk.

Nem kell eltagadni szerepeinket, hanem megélhetjük azokat.

Nem kell eltagadni viszonyulásainkat, hanem megélhetjük azokat.

Életben tarthatjuk legbelsőbb őszinteségünket. És életben tarthatjuk önazonosságunkat.

Itt egy, itt mégis Egy, mégis a minden lehetek.

Ünnep ez a tükröződés.