Megvilágosodás

Fotó: Maxim Tajer / Unsplash

Tűzről pattant, piros menyecske áll a tér közepén. Tanácstalan. Nem jó ez így, ahogy van. Ahogy arra gondol, hogy minden nap ugyanabban az irodában, ugyanazon asztal mögött, ugyanolyan iratokat gyárt. Valahogy nincs kedve.

Egészen más hozza tűzbe őt.

Hogy mi? Maga sem tudja. Sosem volt más, csak az az iroda, az az asztal, az a szék, az a papírhalom.

Gyere! Állj föl, mozdulj meg. Hova? – kérdi. Csak ide, a terem közepére.

Jön.

Már nemcsak ő maga jön, hanem jönnek a gondolatai is, az érzései, a szavai, az érzetei; aztán a bizonyosság, a magabiztossága. Megjönnek a ’mégis tudom-jai’. Ott áll középen, székek hada veszi körül. Minden szék egy-egy láng, egy-egy összetevője annak az irodának, annak a tevékenységnek, annak a hivatásnak, ami számára maga a tűz. Egész teste élénk, otthonos. Szeme, tekintete élőbb, mint valaha. Látszik benne a tűz.

Színpadbontás után, ahogy búcsúzkodik a csoport, hangosan, széles mosollyal felkiált: Megvilágosodtam!